HTML

Egy perc néma csend

2009.12.05. 22:35 Heumann

Bizonyos értelemben kevés rettenetesebb dolog létezik a világon, mint egy gyermekáldásra készülő nő, aki teljesen értelmetlenül hal meg, magzatával együtt, egy olyan vírus miatt, amit egy rá és a gyermekre is veszélytelen oltással gond nélkül elkerülhetett volna.

 

 Ki a felelős? Mielőtt egyesek ellkezdenének az áldozatra, vagy a családjára mutogatni és érzéketlen otrombasággal Darwint emlegetni, vissza kéne gondolni arra az eszement szájtépésre, ami az oltás körül ment, és amivel sikerült teljesen összezavarni a hozzá nem értőket. Nem egy megkavarodott kismama vergődött kétségek között az oltást illetően, mert néhány önjelölt szakértő telekürtölte a médiát az elméleteivel. Külön köszönet illeti ebben a magát újságírónak képzelő, arrogáns és önhitt bandát, ami a világon semmihez nem ért, de ahhoz aztán ...ra, úgyhogy ennek (is) mértéktelen teret engedett.

 

 A fentiek még talán szimplán ostoba fajankók, de volt, aki politikai averzióit élte így ki, és azt képzelte, majd a H1N1 is szépen betagolódik az eddig is frankón működő „négyláb jó, kétláb rossz” világába, és ha ráordít „apage, maszopos tévképzet”, elszáll, mint a teveszar. Optimista vagyok, és azt gondolom, a poltika eme megszállottjai valóban nem érzékelték a veszélyt, és álmukban sem jutott eszükbe, hogy mások életével szórakoznak. Ha ez nem így van, nagyon mélyre eláshatjuk magunkat.

 

 De ne feledkezzünk meg szupermamikról és a szupermami képzőkről se. A szupermamik és propagálóik lételeme a folytonos paráztatás. Itt vadabbnál vadabb elképzelések terjengenek arról, hogy mi is az a „természetes”, számukra kivétel nélkül minden árthat a magzatnak, még a levegő is, amit beszívsz, úgyhogy legjobb, ha a lélegzést is berekeszted kilenc hónapra.

 

 És hadd ne felejtsük ki a homeopopó rajongókat – a szupermamiknak köszönhetően a homeopátia kedvelt vadászterülete a kismama - , akik azt sulykolják úton-útfélen, hogy a homeopopó, ez a modern sarlatánság, az a csodaszer, ami mindenre jó. Hogyne, amíg a hit, meg az önszuggeszció hegyeket mozgat, nyilván, csak valami komolyabbal (H1N1) ne kerüljenek szembe, mert akkor nagy gáz van.

 

 Ugyan ki a fene szeretne ártani a babájának? Ellentétben Kukalakó Oszkárral, elképzelhetetlennek tartom, hogy egy nem pszichotikus nő ilyesmire vetemedjen. Egyszerűen másképpen vagyunk genetikailag kódolva. Node, ezt Oszkár nyilván nem tapasztalhatta meg – szintén genetikai fogyatékosságából fakadóan.

 

 Egy terhes nőre egy ilyen helyzeben rendkívüli nyomás nehezedik. Elég egy zavaros újságcikk, egy elszállt védőnő, egy golyós nőgyógyász vagy háziorvos, és az amúgy is kemény érzelmi hullámzásoknak kitett kismama egyszerűen nem meri beoltatni magát, noha azt gondolná az ember lánya, hogy köztudott: a magzatnak viszonylag kevés gyógyszer árt bizonyítottan, a többire nincs adat, mert a kutya se vizsgálja, míg a tartós, magas láz holtbiztos nem tesz jót, és magzatkárosodáshoz vezethet.

 

 Mire elcsitult a vihar, és kiderült, hogy valójában néhány dilettáns kavarja a szart, addigra azoknak, akik meghaltak, vagy az intenzív osztályon élet-halál között lebegnek már késő. Együttérzésem minden érintettnek, és csak remélni tudom, hogy lesz, aki magába száll. Volna miért.

 

Szólj hozzá!

Címkék: h1n1 szupermami homeopopó

süti beállítások módosítása